Bár eredeti koncepciójában kisebb gasztro udvarként született meg, a Szigligeti vár felújításának csúszása miatt a Várudvar adott otthont néhány oda tervezett koncertnek. Ez inspirált bennünket egy nagyobb kulturális központ létrehozásában, ahol a minőségi gasztronómia és szórakozás kéz a kézben jár.


Ekkor már a Costes, Digó Pizza és Rácz Jenő kitelepülése is színesítette kínálatunkat. A koncertek mellett, dunántúli színházak szervezésében tíz előadás is megvalósulhatott. Először, de hagyományteremtő céllal nyitott meg jégpályák, csatlakoztunk a Jégpályák Éjszakája eseménysorozathoz és Jégkarnevált is tartottunk.

Mozgalmas nyarat tudunk magunk mögött. Három napos zenei fesztiválunkon olyan előadók léptek fel, mint a Budapest Bár, Well Hello és Geszti Péter. Immár huszonöt színházi előadás mellett debütált kertmozink és a Várudvar Galéria is. Új, édes ízekkel érkezett Rácz Jenő, de beköltözött a Buja Disznó és a Bartók – reggel. délben. este is. Télen pedig természetesen újra felhúzhatáttok a korcsolyáitokat, na meg a forró kakaó sem maradhatott el.

Harmadik éve, állandó szereplőként nyitottunk ki újra a nyári szezonra, és a korábbi évek legjobbjai mellé pár újítással is készültünk. A Buja Disznó-k, a Digó és a Costes mellett a Gléda Vendéglőt köszönthettük éttermeink között, ahogy a Várudvar saját konyhája is bebizonyította mire képes a Várudvar Burger, Gofri és Smoothie-val. Ebben az évben a színház kapott kiemelt szerepet a színpadunkon és a régi klasszikusokon át, egészen új sikerdarabokig megtalálható volt nálunk minden. Külön büszkeség volt számunkra, hogy a Várudvar busz szolgáltatásunk is elindult a nyáron, így pedig még könnyebbé vált hozzánk eljutni.
Az előző évekhez hasonlóan, a 2024-es szezonban is szerettük volna újdonságokkal színesíteni a programjainkat számotokra, így ebben az évben Day Time Partyval, a Ladik divatbemutatójával, a megújult Várvendéglőben rendezett beszélgetésekkel és a Baloedinart-tal együttműködve kiállításmegnyitókkal is készültünk, a 45 színházi előadás és koncert mellett. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Magyar Tavak Fesztiválja programsorozat minket választott balatoni helyszínéül, melynek gálakoncertjével méltó módon zártuk a 2024-es nyári programsorozatot.
Várunk titeket télen a Várudvar Jégpályán és 2025-ben is!